2016. január 5., kedd

Első nap: Írj a jelenlegi kapcsolatodról, vagy ha szingli vagy, a szingliségről.

Vágjunk is bele a közepébe. Szingli vagyok.
Soha nem volt még komolyabb kapcsolatom, ha azt vesszük komolytalan se. Kavartam fiúkkal, volt, hogy több ideig is kitartottunk egymás mellett, ami egy hónapot jelent, de többre nem futotta. Tulajdonképpen, 2-3 fiú volt, akivel első találkozás után még beszéltem is. Mármint, találkoztunk valahol, (általában buliban) smároltunk, és itt vége is szokott lenni a kalandnak. 
Ebből áll a szingli élet számomra. Néha egy hétvégi buli, a májamat különböző alkohollal való mérgezés, néhány futó kaland, de még mindig szingli vagyok. 
Egyhamar nem is változik ez az álláspont, mivel nincs a környezetemben, olyan fiú aki megfelelne az igényeimnek. Pedig igazán nincsenek nagy igényeim. Lényegében semmi. Persze, nézem a külsőt, (mert amúgy könyörgöm, ki nem?), de nincsenek nagy elvárásaim, mint egyeseknek, hogy kék szem, barna haj, vagy mittomén'. Úgy gondolom, hogyha találkozok Vele, akkor azt érezni fogom, hogy ő más, hogy ő különleges.

De különben szinglinek lenni szar. Jó, azért örülök, hogy 17 évesen nem vagyok túl egy 2 éves kapcsolaton, mert az már milyen? Nem is volt az olyannak gyerekkora. Én legalább kiélem magam, tapasztalatot szerzek, de azért jól esne már nekem is egy kis törődés.

Persze, sok szingli azt mondja, hogy ő nem bánja, hogy nincs senkije, hogy neki fontosabb dolgai is akadnak, mint ezen siránkozni. Igen, ez valóban igaz, de a szíve mélyén mindenki vágyik arra a szeretetre, amit a szüleitől nem kaphat meg.

Szóval milyen szinglinek lenni?
Várod hogy bármelyik internetes portálon, felfedezzen valaki. Várni, hogy felugorjon egy csetablak, és rád írjon végre valaki, hogy "Szia.:)" Elmenni úgy egy buliba, hogy direkt kiöltözz azért, hogy végre felfigyeljenek rád, és veled is megtörténjen már az, ami már minden barátnőddel megtörtént, vagy amit szoktál látni a filmekben. Szeretnéd végre nemcsak a szüleidnek mondani, azt hogy szeretlek. Szeretnél valakivel randira menni. DE te csak otthon búslakodsz, és egyedül töltöd a hétvégéket, jobb esetben a barátnőiddel. Utálod a boldog. szerelmes embereket, utálod a romantikus filmeket, mert veled még sosem történt hasonló dolog.

Ez teljesen idétlennek, és depressziósnak hangzik. De én így érzem. Biztos, akkor idétlen és depressziós vagyok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése